A halhatatlan halott - Arany félmaraton

Katona József Színház, Budapest
A halhatatlan halott - Arany félmaraton

Tud-e kortársunk lenni Arany János a XXI. században? Ezt a kérdést feszegette a Katona József Színház Arany-félmaratonja (2017.10.22.), s persze válaszolt is rá, miközben Arany életét  saját és más költők, írók, zeneszerzők művein keresztül mutatta be.

A három külön részből álló (Bevezetés, Tárgyalás, Befejezés), de egyetlen délután alatt játszott, valóban maratoni, nyolcórás előadásban rajzolta ki a költő alakját, személyiségét, életét. Felvillantotta Arany születését, képzőművészeti és zeneszerzői alkotásait, Petőfivel való barátságát, élete tragikus eseményeit, halálát és temetését.

A halálának évfordulójára időzített bemutató elsősorban nem nemzeti költőként, sikeres poétaként, a Tudományos Akadémia főtitkáraként láttatja Arany Jánost, sokkal inkább egy rezignált, kétségbeesett, sokszor az öngyilkosságot fontolgató, súlyosan depressziós emberként, akinek életét veszteségek sora szegélyezte. Maga a cím, „A hallhatatlan halott” Gyulai Pál Arany temetésére írt gyászbeszédéből származik.

Az Arany-versek mellett számos kortárs (pl. Széchenyi István, Vörösmarty Mihály) és irodalmi utód (pl. Szomory Dezső, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Szilágyi Ákos) írása is elhangzott az előadáson, ahogy Liszt Ferenc néhány kései zongoradarabja is, amely a megkeseredett Arany lelkiállapotát érzékeltette.

Az Arany-maraton forgatókönyvírója és a művek összeállítója Bán Zoltán András, rendezője Máté Gábor volt. A „trilógia” kezdete előtt a színház rögtönzött pódiumra, közösségi verselésre várta a nézőket „Aranyt mondok” címmel, ahol bárki elszavalhatott egy-egy verset vagy versrészletet Arany Jánostól.